2011. szeptember 8., csütörtök

BTSZK-ból Budapest TDM

A korábban BTSZK, előtte BTH nevet viselő cég új neve előrevetíti annak az elképzelésnek a megvalósulását, hogy a budapesti TDM-et a főváros az egyik már meglévő cégével kívánja megvalósítani.

Budapest Főváros turisztikai marketingszervezete immáron az alábbi néven és címen érhető el:
BTDM Nonprofit Kft.
1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113.
Egyéb elérhetőségek változatlanok
(Tel: +361 266 0479, Fax: +361 266 7477, E-mail: info@budapestinfo.hu )
A korábban BTSZK, előtte BTH nevet viselő cég új neve előrevetíti annak az elképzelésnek a megvalósulását, miszerint a budapesti TDM-et a főváros már egyik meglévő, hasonló funkciókat ellátó cégével kívánja megvalósítani, ahogy az a júniusi Budapestinfo konferencián is elhangzott a Parlamentben.
A BTDM Nonprofit Kft. 2010 novembere óta új vezetéssel, szervezeti felépítéssel és személyekkel működik. Lecsökkentett költségvetésük ellenére továbbra is gondoskodik többek között az alábbi eszközökről:
  • ingyenes kiadványok turisták részére Budapestről (Budapest Guide, City Map -a Turizmus Kft.-vel közösen, Kulturális kalauz – a Kulturális Összefogás intézményeivel közösen)
  • 5 tagból álló információs irodahálózat, melyhez hatodikként idén újra csatlakozott a budavári info pont
  • Budapestinfo.hu weboldal (újra felépítve, folyamatosan fejlesztve)
  • Budapest Kártya (újra felépítve, folyamatosan fejlesztve)
  • áprilisra megalkotta Budapest új turisztikai arculatát, mely azóta már díjat is nyert
  • valamint idén önállóan rendezi meg a Vörösmarty téri Karácsonyi Vásárt (nov. 18.-dec. 30.)
A BTDM Nonprofit Kft. tevékenységéről, terveiről, valamint a budapesti TDM helyzetéről a szervezet egy szakmai rendezvény keretében szeretne beszámolni az érdeklődőknek, melynek időpontjáról hamarosan tájékoztatni fogják a szakmát.

2011. augusztus 24., szerda

TDM részképzés a Debreceni Egyetemen

A Debreceni Egyetem Gazdálkodástudományi és Vidékfejlesztési Kara Turisztikai Desztináció Menedzsment részképzést indít felsőfokú végzettségű szakemberek számára. A képzés két féléves, 2011. év őszén indul.
A képzés tantárgyai: Turisztikai termékfejlesztés, Információmenedzsment, Desztináció-menedzsment, Projektmenedzsment, Turisztikai régiók Magyarországon, Rendezvényszervezés, Esettanulmány.

A képzés befejezését követően a Kar a megszerzett ismeretekről, kreditértékről igazolást állít ki. Az így megszerzett ismeretek a Karon felsőfokú tanulmányokba beszámíthatók.
A képzés formája: levelező tagozat, péntek-szombati napokon (félévente 3 tervezett konzultációs alkalom).
A képzés tandíja: 80.000 Ft/félév
A képzés helyszíne: Debrecen, Böszörményi u. 138.
A képzés felelőse: Dr. habil. Könyves Erika tanszékvezető egyetemi docens (konyveserika@t-online.hu)
Jelentkezési határidő: 2011. szeptember 2. (péntek).
A jelentkezéseket a DE AGTC Oktatásszervezési és Minőségbiztosítási Hivatalba (4032 Debrecen Böszörményi u. 138.) várják, önéletrajz és diplomamásolat mellékletével.

Forrás: Panoráma Bulletin

2011. augusztus 22., hétfő

Lezárult a tokaj-hegyaljai TDM szervezet első Európai Uniós projektje

A Tokaj-Hegyalja, Taktaköz, Hernád-völgye TDM szervezet 2009-ben sikeres pályázatot nyújtott be az Észak-Magyarországi Regionális Operatív Program keretén belül kiírt Turisztikai Desztináció Menedzsment Szervezetek támogatása című pályázati forrásra. Ennek keretén belül egy 23,5 millió forint összértékű fejlesztés valósult meg Tokaj-Hegyalja déli részén, a Taktaköz és a Harangod-vidék területén.

A TDM szervezetet 2009 szeptemberében 67-en alapították, 2010 végén viszont már 160 tag kerülhetett meghívásra az év végi közgyűlésre. A jelenleg 182 tagú egyesületben 25 önkormányzat és 22 civil szervezet is megtalálható, akik közösen dolgoznak a turizmusfejlesztés érdekében.
Az ÉMOP-2.3.1-2009-0014 számú pályázat nagyrészt a szervezetfejlesztést és turisztikai infrastruktúrafejlesztést szolgálta. Az előbbi keretén belül hely- és borismereti, valamint idegenforgalmi nyelvi képzések kerültek megszervezésre és lebonyolításra, illetve – némiképp csapatépítő jelleggel is – tanulmányúton vehettek részt a tagok a világörökségi Cinque Terrére. Az utóbbi célt szolgálta a borbusz hálózati projekt fejlesztése, a TDM Hotline elindítása és az ehhez kapcsolódó telefonrendszer-fejlesztés, valamint a 2010-ben megnyílt irodák informatikai felszerelése és a szükséges bútorzat beszerzése.
Induló szervezet esetében nagyon fontos a megfelelő arculat kialakítása. 2010 nyarán elkészült a szervezet arculati kézikönyve, s már ez alapján készült el az összesen 30.000 példányban megjelent Tokaj-Hegyalja, Taktaköz, Hernád-völgye Turisztikai Információs Kalauz, valamint készülnek azóta is a TDM szervezet kiadványai, letéphetős térképei, a kiállításokra használt display, a köztéri információs táblák, stb. A TDM „kalapos” logója, amely egyben szimbolizálja a három tájegység összefonódását, a természeti adottságokat, a minőség biztosítéka is lett, hiszen a vendégfogadásban magas minőséget vállaló TDM tagok külön oklevelet kaptak a tagságról.
A szervezet- és infrastruktúrafejlesztés után most a szolgáltatásfejlesztés következhet, amelyre a 2010. évben megnyert újabb TDM pályázat címe is utal: Tokaj, a családbarát borvidék. Az új projekt lehetőséget biztosít az aktív turisztikai kínálat fejlesztésére, hiszen egy (bor)-túraközpont hálózat fejlesztése a cél, amelynek keretén belül a desztináció 25 településén kerékpárkölcsönzés, túravezetés várja majd a vendégeket. A 2009-ben meghatározott garantált programfejlesztési tervben is azokhoz az állomásokhoz érkezett a TDM szervezet, amely a családbarát szolgáltatások kialakítását és az aktív turisztikai programok fejlesztését segítik.

Forrás: Panoráma Bulletin

2011. augusztus 12., péntek

TDM egyeztető fórum a Közép-Dunántúlon

A Magyar Turizmus Zrt. Közép-dunántúli Regionális Marketing Igazgatósága (KDRMI) augusztus 3-án régiós egyeztető fórumot tartott a már működő nyolc, helyi TDM szervezet részvételével.
A program részeként, Bodrogai László regionális marketingigazgató vezetésével sor került a 2012. évi regionális marketingterv előkészítésére. A készülő stratégiával kapcsolatban minden TDM munkatárs kifejthette észrevételeit, elmondhatta vendégforgalmi tapasztalatait, valamint a lakossági taktikai kommunikációra és a szakmai partnerek felé irányuló kommunikációra vonatkozó elképzeléseit. A tanácskozás során néhány szervezet képviselője beszámolt tervezett projekttevékenységéről is. A fórum célja a KDRMI és a TDM szervezetek közötti jó együttműködés további erősítése volt.

2011. augusztus 10., szerda

Turizmus Desztináció Menedzsment szakirányú továbbképzési szakot hirdet a BGF-KVIK

 A nyilvántartás i szám: OH-FIF/715-5/2011
A képzés időtartama: 2 félév (2011. október - 2012. július)
Képzés díja: 195 000 Ft /félév
Képzési helye: 1054 Budapest, Alkotmány utca 9-11.
Gyakorlat centrikus képzés külső, óraadó szakemberek meghívásával.
Tanítási időszak: 15 alkalom, (2 nap/alkalom).
120 óra gyakorlat (terepgyakorlatokkal) és 60 óra elmélet.
További Információ: Tsonka Viktóriánál, a tsonka.viktoria@kvifk.bgf.hu e-mail címen.
Regisztráció: Tóth Katánál, a toth.katalin@kvifk.bgf.hu e-mail címen.
Várjuk jelentkezését.
www.bgf.hu/kvik.

Forrás: http://www.turizmus.com/cikk/index/11/10002/turizmus_hirek/13605

2011. augusztus 3., szerda

Így vigadtak a váciak

A Duna kanyarulatánál, nem messze a fővárostól fekszik egy kis város, amely lassan ezer éve ad otthont lakóinak: királyoknak, püspököknek, hős vitézeknek, büszke asszonyoknak, s egyszerű embereknek. A városalapítástól eltelt időszak legdicsőbb és legfényesebb periódusa a barokk éra.
A hétköznapokon csendes és szunnyadó város erre a korszakra emlékszik minden évben, július utolsó hétvégéjén, a Váci Világi Vigalom alkalmával.
Vác ekkor valóságos változáson megy keresztül. A belváros utcái, terei és a barokk időket idéző épületei emberek ezreinek nyújtanak színes, színvonalas programokat.
Idén már XIX. alkalommal került megrendezésre a Vigalom, a helyiek, valamint a környékbeliek nagy örömére, hiszen Vác ekkor életre kel és a pezsgő város a legvonzóbb arcát mutatja.
A pénteki nyitóceremónia igazi történelmi kavalkád: felvonultak a római gladiátorok, a barokk öltözetű hölgyek és urak, a vitéz katonák és a bátor huszárok. A menetben a Kőkaputól a Főtérig gyönyörködhettünk, ahol a mindenkori polgármester ünnepélyesen megnyitotta a fesztivált.
A három nap során kicsik és nagyok egyaránt találhattak kedvükre való műsort. Aki ügyes és kreatív benevezhetett a barokk jelmezversenyre, ahol a saját készítésű ruhaköltemények mérettettek meg.
A gyermekek szórakoztatására zenés és táncos darabokat szerveztek, továbbá kézműves foglalkozásokat tartottak. A zenében klasszikusabb stílust kedvelők örömüket lelhették a fúvós koncertekben és templomi hangversenyekben, valamint az operett gálában. A modernebb műfajokat a musical revü, a pop, jazz és rock koncertek képviselték.
A koncertek és hangversenyek mellett kabaré, sőt nemzetiségi műsorok is helyet kaptak a palettán, így kerülhetett sor pl. a Főtéren egy kis görög körutazásra.  
Az előadások több helyszínen kerültek megrendezésre. A kisebb koncerteknek és műsoroknak a Városháza udvara, a Zeneiskola, a DDC művészetek udvara, valamint a templomok adtak otthont, míg a nagyobb tömegeket megmozgató események a Főtéren, a Zenepavilonnál felállított Rock színpadon, ill. a Duna – parti nagyszínpadon zajlottak. Az utóbbi idén a Bikini együttest, a Keresztes Ildikó Band-et, valamint a Neoton Família sztárjait látta vendégül és persze az elmaradhatatlan utcabált.
A kultúra szerelmesei nem távozhatnak anélkül, hogy ellátogatnának a helyi múzeumokba és megtekintenék az állandó, illetve az időszaki kiállításokat. A legnevesebbek a Memento Mori kiállítás, a Sajdik gyűjtemény és a galériák.
A Duna – parton kószálókat a kirakodó vásár várta, ráadásul, ha a nézelődésben megéheztek vagy megszomjaztak, akkor itt ínycsiklandozó falatokkal és finom italokkal csillapíthatták éhségüket, szomjúságukat. Figyelem! A szigorú diétát tartók kerüljék ezeket a sátrakat! A finom pecsenyék, a kolbászok, az egészben sült ökör, a kenyérlángos, a kürtös kalács, a mini fánk, a vattacukor és a vásárfia csupán néhány a sok ízletes, ellenállhatatlan falat közül.
Mire a vendégek megszerették a rendezvényt és beleszerettek a városba, vasárnap este Vác búcsúzni kényszerült. Mindezt stílusosan tette: tűzijátékkal és idén felcsendült Vác dala is „A szívem városa” címmel .
Aki kedvet kapott a fesztiválhoz tájékozódhat Vác város hivatalos honlapján (www.vac.hu), ill. a Tourinform irodában.

                                                                                  Írta: Rogozonszki Angéla

A városról készült néhány fénykép, amelyeket az előző bejegyzésben lehet megtekinteni.

Néhány pillanat Vác életéből

2011. július 29., péntek

A Büki TDM a helyi helyzetről

A bükfürdői idegenforgalmi- és erre épülő egyéb vállalkozások helyzete a kiemelkedő hazai desztinációk, így a hazai turizmus egésze állapotának megfelelő, tehát nem jó. A maradék tartalékok felhasználásával, a hiteltörlesztések összegének megugrálásával, az üdülési csekkrendszer kifutásával a szolgáltatók helyzete még az elmúlt évekhez képest is romlott – fogalmazott megkeresésünkre a Bük, Bükfürdő Közhasznú Turisztikai Egyesület. Bükfürdő Hévíz után a második legjelentősebb, külföldiek által leglátogatottabb hazai idegenforgalmi központ, lakosságszámhoz mérten pedig országosan első, közel 800.000 hivatalos vendégéjszakával, így több mint félezer vállalkozás, illetve az egész fürdőváros jövője függ az idegenforgalom alakulásától.

A kialakult helyzet egyáltalán nem egyedi, sőt más hazai desztinációkhoz mérten az itteni helyzet akár irigylésre méltónak is tekinthető, azonban semmilyen felszínes sikerpropaganda nem segíthet a hazai turizmus hosszú évek óta stagnáló, sőt folyamatosan romló teljesítményén – áll a TDM szervezet válaszában.
Az idegenforgalomba szabályozottan és megfelelő mértékben, koncepcionálisan visszaforgatott pénzek hiánya így a turizmus törvény megalkotásáig, a TDM rendszer teljes kiépüléséig és közvetlen, szabályozott finanszírozásáig nem várható a magyar turizmus európai szinten versenyképessé válása. A gyenge fizetőerejű belföldi piac sem könnyíti meg a sokszor eladósodott, sokszor átgondolatlanul alapított vagy rosszul, nem professzionálisan menedzselt vállalkozások életét. A helyi TDM szervezet, amely több mint 140 büki vállalkozást, az önkormányzatot és a fürdőt is egyesíti, éppen azon dolgozik a kormányzat szándékaival és a szakmai szövetségek, valamint az MT Zrt. törekvéseivel összhangban, hogy a rosszul szervezett és finanszírozott hazai idegenforgalom, így az abból megélni kívánó vállalkozások helyzete is javuljon.

Forrás: Panoráma Bulletin

2011. július 28., csütörtök

Régiós egyeztető fórum Szentendrén

A Magyar Turizmus Zrt. Budapest-Közép-Dunavidék Regionális Marketing Igazgatósága (BKD RMI), valamint a Dunakanyar területén illetékes TDM szervezetek közötti együttműködés erősítése jegyében, július 25-én szakmai konzultációra került sor a szentendrei, visegrádi és váci TDM-ek képviselőivel.
 
A megbeszélés célja a BKD RMI jövő évi marketingtevékenységének és az érintett TDM szervezetekkel történő, közös marketingaktivitásoknak a megfelelő előkészítése volt. A résztvevők kifejtették álláspontjukat, koncepciójukat a Dunakanyar mint turisztikai célterület piaci pozíciójának erősítéséről – bel- és külföldön egyaránt –, továbbá arról, hogy mindezen célkitűzések milyen eszközökkel valósíthatók meg a BKD RMI 2012. évi marketingterve keretében. A jelenlévők megfogalmazták javaslataikat a főbb termékekre, célcsoportokra és az elérni kívánt küldőpiacokra vonatkozóan, egyúttal kijelölésre kerültek a főbb kampányidőszakok.
Az egyeztetések augusztus hónapban tovább folytatódnak, amikor is konkrét cselekvési terv kidolgozása várható.

2011. július 21., csütörtök

Szakmai észrevételek a kormányzat felé

Mint emlékezetes, Károvits Tamás májusban levelet intézett Matolcsy György miniszterhez, melyben több szakmai kérdést és meglátást fogalmazott meg a turizmus helyzetével, főbb problémáival kapcsolatosan (lásd kapcsolódó hírünket). A szakember a közelmúltban megkapta a miniszter válaszát, melyben a miniszter több, a turizmus fejlesztését célzó intézkedést is felsorolt, melyeket az elmúlt hónapokban valósítottak meg.

Ilyen például 2010 júliusi ágazati konzultáció, az Új Széchenyi Terv vitairatának nyilvánosság elé tárása majd az ÚSZT Gyógyító Magyarország Programjának elindítása, vagy a belföldi turisztikai forgalom élénkítését szolgáló Széchenyi Pihenő Kártya rendszerének kidolgozása. Május elején került ki az NGM honlapjára Magyarország 2011-2020 közötti turizmusfejlesztési koncepciójának vitaanyaga, melyhez szintén várják a szakmai véleményeket, augusztus 10-ig. Ezzel párhuzamosan megkezdődött a turizmusról szóló törvény előkészítése is. Mint Matolcsy György fogalmaz, tisztában van vele, hogy sok még a teendő, ám a fenitek alapján úgy látja, a kormányzat turizmus iránti jószándéka nem kétségbe vonható. Továbbá kéri a szakmát, továbbra is segítse javaslataival a munkát.
Károvits Tamás újabb levelet fogalmazott meg, melyben további fontos szakmai tényezőkre hívja fel a kormányzat figyelmét, az alábbiak szerint.
A szakember hiányolja, hogy a válasz nem tartalmazott konkrétumokat a feltett kérdésekre vonatkozóan, s miközben a retorika szintjén idáig minden kormány húzóágazatként, prioritásként deklarálta a turizmust, számos kérdés mindmáig megoldatlan.
Nehezményezi, hogy a MATUR budapesti tagozata nem kapott meghívást az Új Széchenyi Terv turisztikai konzultációjára, pedig ezzel kapcsolatosan az elmúlt években 9 szakmai állásfoglalást fogalmaztak meg, ami megjelent meg a szakmai sajtóban is.
A SZÉP kártya vonatkozásában, kisebb változtatásoktól eltekintve, alapfunkciójában nem lát drámai különbséget a korábbi üdülési csekk rendszeréhez viszonyítva. Ám a belföldi keresletet elsősorban a jövedelmek európai színvonalra való emelésével lehetne elérni.
A turizmusfejlesztési koncepció vitaanyagának összeállításában nem kérték ki véleményüket, holott a MATUR egyike a legaktívabb szakmai szervezeteknek.
A turizmustörvény létrehozása továbbra is várat magára, s ebbe a folyamatba a MATUR nem kapott lehetőséget bekapcsolódni.
A cél az lenne, hogy az állandó konfrontációt - kormány és vállalkozó közt - váltsa fel az együttépítkezés. Éppen ezért a szakmai szervezetekből felállítottak egy szakmai csapatot, mely turisztikai, TDM, vendéglátós, köz- és gyermekétkeztetéssel foglalkozó gyakorló szakemberekből áll, ismét kérve, hogy Matolcsy György fogadja őket, és így megismerje a valós állapotokat.
Károvits Tamás konkrét kérdéseket is megfogalmazott, melyek közül a szorosan szakmaiak az alábbiak:

- Miért nem kapja meg a NGM turizmus főosztályától a 15 éve működő GKRT egyesület a TDM-be  való regisztrációját a fent említett szervezetekkel  támogatva  és igazolva?
-  Mikor állítják fel a turizmus irányítási rendszerét?
- Mikor válik feltétellé a turizmus irányításában, döntéshozatalában, pozíciók betöltésében a célirányos, igazolt gyakorlattal alátámasztott szakmai eredmény és végzettség?
 - Mikor történik meg a vendéglátás önálló irányítási struktúrájának létrehozása, ki készíti annak stratégiáját?
- Potosan mely tárcánál ki felügyeli a gyermekétkeztetést?
- Hol vásároljunk bizonyítottan magyar árut, mikor gazdáinknak nincs áruháza?
- Mikor készül szabályozás, amely védi a turizmusban, vendéglátásban dolgozó hazai családi kis és közepes vállalkozásokat?

Forrás: Panoráma Bulletin

2011. július 18., hétfő

TDM menedzser

A Sárvár Tourist & TDM Nonprofit Kft pályázatot hirdet TDM menedzser munkakör betöltésére.

Részletek és forrás ITT olvasható!

2011. július 14., csütörtök

Egyeztetés a marketingtervről a Balatonnál

2011. július 13-án tartották meg a 2012. évi régiós marketingtevékenységet előkészítő szakmai fórumot a Balatonnál, amelyre meghívást kaptak a régió turisztikai egyesületei, Tourinform irodái, valamint turisztikai szereplői, tájékoztatta a TurizmusOnline-t a Magyar Turizmus Zrt.

A megbeszélésen Benkő Krisztina, az MT Zrt. Balatoni Regionális Marketing Igazgatóságának megbízott igazgatója vitaindító előadásában kitért az elmúlt évek sikeres, a régiós szereplőket is bevonó kampányaira, valamint felvázolta az RMI jövő évre vonatkozó elképzeléseit, célkitűzéseit, amelyekben a tervek szerint továbbra is erős hangsúlyt kap a régión belüli együttműködés.
A résztvevők ezt követően megosztották egymással véleményeiket, javaslataikat a jövő évi marketingkommunikációhoz kapcsolódóan a főbb kampányidőszakok, célcsoportok, kommunikációs üzenetek és kampányfelületek területén. 
Az MT Zrt. Balatoni Regionális Marketing Igazgatósága készülő marketingtervéhez július 18-ig tisztelettel várja írásban a javaslatokat, észrevételeket a balaton@itthon.hu This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it. címen.

2011. július 13., szerda

Tourinfórum a Dél-Alföldön

Ópusztaszeren folytatódott a dél-alföldi régió hagyománnyá vált turisztikai egyeztető fóruma, melyre meghívást kaptak a régió Tourinform irodái és regisztrált TDM szervezetei.

A Magyar Turizmus Zrt. Dél-alföldi Regionális Marketing Igazgatósága mind inkább igyekszik turisztikai marketingtevékenységét összehangolni a térségi turisztikai szereplőkkel, valamint közös kampányokat megvalósítani a megalakuló TDM szervezetekkel.
Ennek jegyében került sor július 12-én, Ópusztaszeren a jövő évi marketing elképzelések egyeztetésére. Emellett az RMI által szervezett, még idén megvalósuló kampányokról kaptak tájékoztatást a jelenlévők, valamint a TDM szervezetek létrejöttének aktuális helyzetéről hangzottak el beszámolók.
A rendezvény végén lehetőség nyílt megtekinteni Ópusztaszer legújabb attrakcióját, a Csillagösvény sövénylabirintust.
Mint ismert, eddig a Dél-Alföldön három TDM szervezet regisztrált a Nemzetgazdasági Minisztérium TDM regisztrációs felhívása keretében. Az év hátralévő részében még további helyi és térségi TDM szervezetek regisztrációja és létrejötte várható.

Forrás: Panoráma Bulletin

2011. július 8., péntek

A helyi TDM pályázat első évének eredményei Mezőkövesden

Az 1999 óta működő Matyóföldi Idegenforgalmi Egyesület sikeres pályázást követően 2010. július 1-én kezdte meg „Matyó vendégszeretet- Mezőkövesdi helyi TDM kialakítása” c. (ÉMOP-2.3.1-2009-0009) projektjét. Az elmúlt 1 évben sor került a fornt office irodák berendezésére és technikai fejlesztésére, piackutatás készítésére, arculattervezésre, animációs programok kialakítására.

A Vendégváró portállal együttműködésben a projekt 2 éve alatt folyamatos a város internetes megjelenése pr cikkek, hírlevelek, ajánlók formájában, továbbá rendszeresen zajlanak nyereményjátékok is. Az idei évben az egyesület bonyolította Mezőkövesd megjelenését az Utazás 2011 kiállításon, továbbá elkészült év elején a város új invitatív 4 nyelvű kiadványa is. A közelmúltban a humánerőforrás fejlesztésre koncentrált a helyi TDM szervezet. A pályázati támogatással lengyel nyelvi képzésen vehetett részt 15 fő, akik munkájuk során közvetlen kapcsolatba kerülnek a vendégekkel (recepciósok, pénztárosok, tárlatvezetők, informátorok). A sikeres első évet követően még egy év van hátra a projektből, melynek zárása 2012. június 30. lesz.

Forrás: Panoráma Bulletin

2011. július 7., csütörtök

TDM találkozó Hajdúszoboszlón

A Magyar Turizmus Zrt. Észak-alföldi Regionális Marketing Igazgatósága fontosnak tartja a régióban működő TDM szervezetekkel való közös szakmai munkát.

Az ÉARMI kezdeményezésére, 2011. július 5-én szakmai találkozót rendeztek, melyre nemcsak a működő menedzsment szervezetek kaptak meghívást, hanem a közeljövőben felálló, TDM regisztrációs folyamatban már részt vevő szakmai partnerek, valamint a Tourinform irodák vezetői is. 
A szakmai megbeszélés során egyeztették a jövő évi marketingtevékenység súlypontjait, meghatározták az elsődleges belföldi és külföldi piacok körét, megvitatták a kiemelt turisztikai termékeket, illetve azok piacra vitelének leghatékonyabbnak vélt módjait. A résztvevőknek különösen hasznos volt az idei évben megvalósított közös, illetve egyéni marketingakciók tapasztalatainak kiértékelése. Az egyeztetés jó alapot teremtett a 2012. évi marketingterv összeállításhoz és olyan akciók előkészítéséhez, amelyekhez széles körben tudnak csatlakozni a régió turisztikai szereplői. 

2011. július 5., kedd

Az NGM-ben járt szakmai egyeztetésen a MATUR TDM tagozata

A lelkes fiatalokból álló MATUR TDM tagozat június 23-án szakmai egyeztetés keretében találkozott Csizmadia Norberttel, a Nemzetgazdasági Minisztérium Stratégiai Műhelyének vezetőjével. A találkozón részt vett Lengyel Márton, a MATUR elnöke, valamint Chikán Márton, a MATUR tagja, aki 2011 júniusától az NGM munkatársa.

A konzultáció keretében Csizmadia Norbert bemutatta a minisztérium alapvető céljait és működési rendszerét, illetve a Stratégiai Műhely működésének lényegét, amely olvasztótégelyként gyűjti össze a különböző területek tapasztalatait, ötleteit, és fordítja le azokat a gazdaság nyelvére, létrehozva egyfajta tudáshálót.
A MATUR TDM tagozat bemutatta tagjait, céljait, eddigi tevékenységét és biztosította az NGM képviselőjét lelkesedéséről és tenni akarásáról. A konzultáció során átadta a turizmus stratégiai vitairatra vonatkozó véleményét és javaslatait, melynek összegzése a következő:
Egy átfogó helyzetelemzésen alapuló, hosszú távú célrendszert tartalmazó koncepció kidolgozására lenne szükség, amely megalapozza a középtávra szóló stratégiákat és fejlesztési programokat. A hosszútávra szóló prioritások közül az első az egészségügyi turizmus fejlesztése legyen, de a turizmus rendszerének egészére kellene a távlati fejlesztési célokat meghatározni és a működési feltételeket kidolgozni.
A tagozat TDM-mel kapcsolatos véleményét Lengyel Márton adta elő és azzal összegezte, hogy egy szakszerűen kialakított TDM szervezeti rendszer nélkülözhetetlen lenne a hazai turizmus megújításához, de az eddigi folyamat még igen messze van ettől. A folytatáshoz az alapvető kérdések és problémák tisztázása érdekében kutatást tart szükségesnek, illetve egy szakmai konzultáció létrehozását javasolja.
A szakmai egyeztetés sikeresen zárult. Csizmadia Norbert nyitottan fogadta a tagozat álláspontját, javaslatait és nagy érdeklődést mutatott a lelkes kis csoport kezdeményezései iránt. Biztosította őket a folyamatos kapcsolattartás fontosságáról és együttműködéséről.
A MATUR TDM tagozat véleménye és javaslatai a Turizmusfejlesztési Stratégia szakmai vitairatára és a jelenlegi TDM rendszer hiányosságaira vonatkozóan megtekinthetők a MATUR honlapján (www.matur.hu) és a tagozat blog oldalán (http://maturtdm.blogspot.com).

Forrás: Panoráma Bulletin

A 2012. évi marketingmunkára hangolnak az RMI-k

Az MT Zrt. regionális marketing igazgatóságai (RMI-k) megkezdték a jövő évi marketingterv előkészítését.

Ennek a munkának a keretében kerül sor minden régióban szakmai egyeztetésre az RMI-k és a TDM-ek (Turisztikai Desztináció Menedzsment Szervezetek) között.
A Magyar Turizmus Zrt. Észak-magyarországi Regionális Marketing Igazgatósága már 2011 februárjában létrehozott Facebook felületen egy zártkörű régiós TDM csoportot, szakmai közösséget, melynek tagjai térségi és helyi TDM menedzserek. A régióban 9 helyi és 2 térségi TDM nyert már támogatást és további 4-5 TDM kialakítása realizálható. Az Észak-magyarországi RMI a TDM-ekkel aktív munkakapcsolatban igyekszik a régió turizmusát fejleszteni, a marketingtevékenységeket katalizálni és a marketingmunkát összehangolni a Magyar Turizmus Zrt. országos tevékenységével. Az RMI már a Facebook TDM közösségében, interaktív felületen el is kezdte a jövő évi marketingtervvel kapcsolatos proaktivitást, előkészítő párbeszédet annak érdekében, hogy a 2012. évi marketingakciók és kampányok összehangoltabbak és hatékonyabbak lehessenek. Az online egyeztetések mellett a személyes konzultációk is megkezdődtek június 23-ával. Az egyeztetések a következő hetekben folytatódnak, melyek tapasztalatait egy régiós workshop keretében ismertetik és összegzik majd.

Egyeztetés a Nyugat-Dunántúlon is

2011. június 30-án tartották a nyugat-dunántúli régió központi helyén lévő Sárváron a Magyar Turizmus Zrt. Nyugat-Dunántúli Regionális Marketing Igazgatóságának szervezésében azt az egyeztető fórumot, amelynek témája a turisztikai régió 2012. évi marketingterve volt. Az eseményen a régió jelenlegi és alakulóban lévő TDM-szervezetei, Tourinform irodáinak szakemberei képviseltették magukat.
A résztvevőket Dr. Vancsura Miklós, a sárvári fürdő igazgatója köszöntötte, bevezető előadásában többek között felhívta a közönség figyelmét a turisztikai és gazdasági folyamatok elemzésének fontosságára. A rendezvényen Tama István igazgató előadásában bemutatásra került a Nyugat-dunántúli RMI 2011. évi tevékenysége, kampányai, valamint a jövő évi tervek is. A rendezvény sikeréhez a résztvevők építő jellegű hozzászólásai is nagyban hozzájárultak. Az MT Zrt. Nyugat-dunántúli Regionális Marketing Igazgatósága készülő marketingtervéhez július 31-ig várja írásban a javaslatokat, észrevételeket a tama@itthon.hu This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it. címen. Az RMI tervei közt szerepel, hogy a javaslatok összesítése után a régió turisztikai szereplőinek szélesebb köre előtt is megvitassa a marketingterv főbb pontjait.

2011. július 4., hétfő

Egy jó gyakorlat!

Egy igazi desztinációs menedzser mindig ügyel saját és partnerei lelki, szellemi és fizikai jólétére, egyensúlyára. Az utóbbihoz ajánljuk a linken látható egyszerű eszközt és gyakorlatot.

http://link.brightcove.com/services/player/bcpid1418565565?bctid=23207933001

2011. június 30., csütörtök



 



A Matur TDM tagozatának véleménye és javaslata a Turizmusfejlesztési Stratégia szakmai vitairatára vonatkozóan

A MATUR 2011. áprilisában hoztra létre TDM tagozatát. A tagozat elsődleges céljának tekinti a magyarországi turizmus fejlődéséhez való hozzájárulást, ezért szeretne bekapcsolódni a nemzeti konzultációba, és egy személyes találkozó keretében hangot adni a vitairatról alkotott véleményének.

A tagozat másik alapvető célja a TDM rendszer kialakításának és működésének támogatása, így az anyag második felében az észrevételek ebben a témában kerültek megfogalmazásra.


Véleményünk a stratégia szakmai vitairatára vonatkozóan:

Ø  Nem határozható meg a vitairat pontos funkciója. Egy hosszú távú célokat megfogalmazó koncepcióról van szó, vagy az elvben erre épülő, középtávra szóló fejlesztési program koncepciója került kidolgozásra?

Ø  Hiányzik az előző NTS és a turizmus jelenlegi állapotának, trendjeinek átfogó és kritikus elemzése, hiányzik az ennek alapján és a nemzetgazdaság prioritásainak figyelembevételével kidolgozott hosszú távú célok világos megfogalmazása, és nem kap elég hangsúlyt a célok eléréséhez szükséges alapvető eszközrendszer kidolgozásának feladata, mely az alapja lehetne a turizmus tudatos fejlesztésének:
·      a turizmus intézményrendszerének korszerűsítése,
·      turizmuspolitika és -törvény kidolgozása,
·      a stratégiai és az integrált területi tervezés korszerűsítése a turizmus területén,
·      a szakszerűtlenség megszüntetése (a tervek kidolgozásának szabályozása, szakmai elfogadása, pénzügyi jóváhagyása, a megvalósítás menedzsmentje).

Ø  Az egészségturizmus az előbbi pontban említettekkel szemben szinte kizárólagos  szerepet kap, holott ez prioritása, de csak egy része kellene, hogy legyen az átfogó turizmusfejlesztés koncepciójának. Indoklás:
·         A belföldi turizmus élénkítésére az egészségturizmus nem elegendő és elsődlegesen nem alkalmazható (jelenleg sem az állam, sem az egyének többsége nem tudja megfizetni).
·         Magyarország vonzereje és kínálata ennél sokoldalúbb, nem célszerű csak az egészségturizmust kiragadni és a többit veszni hagyni. Az egészségturizmus legyen prioritás, de a kiépítendő új kínálat és imázs számoljon egyéb természeti és kulturális értékeinkkel is.
·         A sokszínű kereslet miatt nem érdemes egy célcsoportra koncentrálni.
·         A lakosság egészségügyi állapota Európai viszonylatban közel sem kiváló, így a „Gyógyító Magyarország” üzenet nem feltétlenül helytálló.

Ø  A helyzetelemzés főbb hiányosságai:
· A kereslet és a kínálat elemzésére kutatást és részletesebb vizsgálatot kellene végezni a motivációkról és a költési hajlandóságról, összehasonlítva azt más desztinációkban tapasztalható költésekkel.
· Nem történt meg a jelentős küldőterületek vizsgálata, nincs igényfelmérés.
· Nem tartalmaz egy rövid mérleget az elmúlt 7 évről az NTS megvalósulása nyomán.

Ø  A dokumentumban az egyes turisztikai termékekben rejlő lehetőségek kifejtése aránytalan, illetve hiányos (pl. konferencia-, sport turizmus). Nem átgondolt a turisztikai termékek köre: szükséges lenne minden olyan potenciális termék bevonása és a bennük rejlő lehetőségek kifejtése, amelyek megoldásokat nyújthatnak jelenlegi gyengeségeink és gondjaink orvoslására (pl. a szezonalitás problémájának visszaszorítására és vonzerőink, valamint a fogadó kapacitások jobb kihasználására a spirituális-, vallási-, városi-, szakmai és sportturizmus fejlesztése).

A fenti összegzés alapján javaslatunk a következő lenne:

Egy átfogó helyzetelemzésen alapuló, hosszú távú célrendszert tartalmazó koncepció kidolgozása, amely megalapozza a középtávra szóló stratégiákat és fejlesztési programokat. A hosszú távra szóló prioritások közül az első az egészségügyi turizmus fejlesztése legyen, de a turizmus rendszerének egészére lenne szükséges a működési feltételeket kidolgozni.

*

Álláspontunk a TDM szervezeti rendszer kiépítésével és működésével kapcsolatban

  1. Az UMFT ROP TDM pályázat: a pályázati rendszer eddigi működése lejáratta az NFT komolyságát (mintegy húsz beharangozás után, két év késéssel jelent meg az első pályázati kiírás, 70 oldalnyi emészthetetlen szöveggel és bürokratikus eljárással, végül is a 13 milliárd forintos induló keretösszeg egy részéből eddig mintegy 40 TDM szervezet létrehozását segítette elő). Összességében nem segítette elő egy szakszerűen felépített országos szervezeti rendszer kialakítását és káoszt eredményezett a TDM hivatásának és lényegének megértésében is. Ezek ellenére az új pályázat jelentős könnyítéseket tartalmaz.

  1. Pályázati feltételként kellene rögzíteni az alapelvek megvalósítását a TDM szervezet kialakítása során: alulról való építkezés, partnerség, professzionalizmus és pénz (kompetencia). Alapvető, hogy a készülő Turizmus törvény tartalmazza a korszerű, alulról építkező TDM szervezetekre is támaszkodó intézményrendszer kialakítását.

Ø  Alulról építkezés. A helyi szint nem ugorható át, mert a fenntartható fejlődés ott valósul meg, az elvek csak ott ültethetőek át a gyakorlatba. Mikro szinten egy szakmailag átgondolt desztináció alakítandó ki valamennyi település részvételével, tehát legalább egy komplex turisztikai termék (vonzerő és a turisták igényeinek kielégítésére alkalmas szolgáltatások) létrehozására van szükség, hogy tartózkodással járó turizmust lehessen megteremteni. A regionális szint létrehozásához fontos tisztázni a köz- és a magánszektor kötelezettségeit és feladatait, valamint az állam ebből fakadó teendőit, hogy jól lehessen meghatározni az alulról építkező TDM és az állam regionális szintre decentralizált szervezete közötti munkamegosztást és együttműködését.  

Ø  Partnerség: fontos lenne egy workshop vagy más hasonló találkozó megtartása a szervezetek kialakítását megelőzően, ahol meg lehet értetni minden leendő, potenciális partnerrel a TDM lényegét, a szervezeti  rendszer működését és feladatait, valamint a TDM tagság előnyeit. Fontos a partnerség fogalmának tisztázása mikro-régiós szinten, ahol az egyes települési TDM szervezeteknek kell összefogni és együttműködni, illetve bevonniuk, mint tiszteletbeli tagot a turisztikai attrakcióval jelenleg nem rendelkező kis településeket is. Továbbá nagyon fontos tudatosítani a „turista is ember” mottó lényegét és ennek megfelelően működni, valamint minden olyan szolgáltatóval, intézménnyel felvenni a kapcsolatot, akik a turista igényeinek kielégítésében (is) szerepet játszhatnak (bank, korház, rendőrség stb.).

Ø  Professzionalizmus: a szervezet megfelelő működése érdekében feltételül kell szabni, hogy legalább a vezető rendelkezzen megfelelő szakképzettséggel. A hagyományos szakképzettségekkel szerzett gyakorlati tapasztalatok igen fontosak, de nem elégségesek ahhoz, hogy a TDM szervezetek valóban szakszerűen működjenek, mert itt nem egy-egy részterületet vagy -funkciót, hanem a turizmus (rendszerének) egészét kell ismerni, valamennyi (vezérlés) technikával együtt. Ha pl. csak a marketingre szűkítjük le a TDM-et, akkor az új struktúra sem fog turizmusunk színvonalában és eredményességében változást hozni.

(Sajnos ez a felismerés hiányzik az eddigi fejlesztésekből. Jellemző, hogy bár a Heller Farkas Főiskola 2001-től szakirányként oktatott TDM programot és hazánkban az első Mester szakot is a HFF akkreditáltatta TDM specializációval, ez idáig egyetlen igény sem érkezett az eddig végzett hallgatók foglalkoztatására a közben megalakult TDM szervezetek részéről. (Pedig a HFF által kidolgozott TDM kézikönyvet is megkapták az önkormányzatok és egyéb érintett szervezetek.) Eddig a pályázati kiírások sem kötelezték szankciókkal erősítve a pályázókat erre.

Ø  Pénz és kompetencia: az önállóság a sikeres tevékenység alapfeltétele, a TDM szervezetnek tehát rendelkeznie kell saját költségvetéssel és a tagoktól kapott vagy jogszabállyal biztosított jogosítványokkal.

  1. Az előző és a jelenlegi regisztrációs lapon sem megfelelő a szükséges feladatok köre és elvégzésük sorrendje. Mindenekelőtt: a TDM nem csak marketing (l. fent). Másrészt, míg a jelenlegi kiírásban az információs rendszer és a honlap működtetése az első pontban szerepel, addig az egyik alapfeltétel, a partnerség csak a következő pontokban kerül megfogalmazásra.

Javaslatunk: a fenti és további, itt nem részletezett problémák megvitatására és a „hogyan tovább?” kérdésének tisztázására javasoljuk egy szakmai konzultáció megszervezését. Annak előkészítésében tagozatunk készséggel vállal szerepet, és aktív részvételt ajánlunk fel a kapcsolódó munkálatokban (előadások, vita, utómunkálatok). 

Budapest, 2011. június 22.

2011. június 28., kedd

QR kódok segítik a turistákat

A Tokaj-Hegyalja, Taktaköz, Hernád-völgye TDM területén megjelentek az első QR-kódos plakátok a könnyebb tájékozódás érdekében.

A QR kód kiváló tájékoztató eszköz az aktív turisták számára, akik a nyár folyamán tömegesen lepik el a borvidéket, hogy kenuval, nordic walking bottal, kerékpárral felfedezzék a településeket, a pincéket. Az Európa-szerte egyre divatosabb információhordozó olcsó, feltűnő és 100%-ban pontos üzenetet lehet eljuttatni általa a fogyasztókhoz. Miután mára Magyarországon is tömegesen vannak jelen az okostelefonok, a QR kód mint marketing és / vagy információs eszköz is valószínűleg itthon is egyre elterjedtebb lesz. Egyetlen 2D-s négyzet, amit könnyű kinyomtatni, egyszínű, s a mobiltelefonok automatikusan átirányítják az adott információra (ami lehet névjegy, webcím, telefonszám, Google térkép, foglalási oldal, stb.) az érdeklődőket.
A TDM szervezet a rendezvények programjainak közzétételéhez, a nyitva lévő / szabad pincék, éttermek, szálláshelyek könnyebb elérhetővé tételéhez is segítségül hívja a QR kódokat, de akár a helyi termékbolt kínálatával is megismerkedhetnek a vendégek a telefonjukon keresztül. 


Forrás: qr-kod.hu

2011. június 21., kedd

Új nemzedék

A jövő Magyarországa az új nemzedékről, a fiatalokról, Rólunk fog szólni. Mi vagyunk azok, akik a ma meghozott döntések és tettek következményét viseljük majd évek múltán, akik a jövő újságírói, őstermelői vagy döntéshozói leszünk. A belénk oltott önmegvalósítási vágy lehetővé teszi, hogy mindenki a saját útját járja majd. Egy dolog azonban már most összeköt Minket: a nemzet felemelkedésének lehetőségét hordozzuk magunkban.
Az Új Nemzedék Jövőjéért program is éppen ezért jött létre: hogy mindenki saját szavaival mondhassa el, mit változtatna meg, mit mentene át a jelenből a jövőbe, mit vár a ma döntéshozóitól, és hogyan képzeli el azt a helyet, amely az otthont jelenti. Az édes otthont, amelyből csak egy van ezen a világon. Ami nem más, mint Magyarország. Magyarország, ahol születtél és ahol felnőttél: a mindenre kapható Balaton, az örökifjú Margitsziget, a végtelen Alföld, a lefordíthatatlan hangulatú anyanyelv. Legyen ez tényleg az az ország, ahol nemcsak lakni, de élni is szeretnél.


2011. június 16., csütörtök

Melyek a kedvenc hazai úti célok?

Sopron végzett az élen a Vendégváró.hu által szervezett Magyarország legkedveltebb úti célját kereső internetes szavazáson. A vasárnap befejeződött három héten át tartó szavazáson több mint 25 ezren adták le voksukat, mintegy 2500 hazai településre.

Sopron a kezdetektől vezetett, végül 5770 szavazattal „ért célba”. A második helyen Pécs végzett 4067 vokssal. A harmadik Eger lett 3467 szavazattal. A negyedik Hajdúszoboszló 3206 vokssal, míg Siófok 3049 szavazattal az ötödik helyen végzett. A hatodiktól a tízedik helyig Balatonfüred, Hévíz, Szeged, Gyula és Zalakaros végeztek.
„Magyarország gyönyörű!”
„A szavazással az volt a célunk, hogy felhívjuk a figyelmet Magyarország turisztikai értékeire, mert Magyarország gyönyörű és csak arra vár, hogy felfedezzük. Nagyon örülök, hogy a közismertebb úti célok mellett kevésbé ismert turisztikai értékek is nyilvánosságot kaphattak szavazás révén” – mondta Körtvélyesi Erzsébet, a szavazást szervező Vendégváró.hu turisztikai szakértője. 
Hozzátette: a szavazás számos meglepetéssel szolgált. Sokakat megdöbbentett például, hogy Budapest csak a 19-ik legvonzóbb úti cél a szavazók szerint. De jobb eredményre lehetett számítani a 32-ik helyen végző Tokaj, a 29-ik Szentendre tekintetében is. Ugyancsak meglepő, hogy bár a balatoni települések összességében jó szerepeltek - kilenc került az első ötvenbe -, mégis a várakozással ellentétben nem lett dobogós balatoni település.
Ugyanakkor kellemes meglepetések is akadtak: Debrecen majdnem bekerült az első tízbe, végül a 11-ik lett. Ugyancsak pozitív meglepetés Sárvár 18-ik, Harkány 23-ik vagy éppen Kehidakustány 28-ik helyezése. 

A szakértő szerint az egyediséggel lehet „győzni”
Papp-Váry Árpád, a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola (BKF) Turisztikai és Gazdasági Karának dékánja a városmárkázás szakértője úgy véli, hogy azok a települések tudtak az élmezőnybe kerülni, melyek elég ismertek és elég egyediek.
Az egyediség olyan előnyöket is felülírhat, mint a termálvíz vagy a Balaton: bár ez első tíz helyen hét „vizes települést” találunk, épp az első három nem ilyen. A top városokról elmondható, hogy mindegyik esetében van egy elsőszámú szimbólum: Sopronban a tűztorony, Egerben a vár, Pécsen többek között a dzsámi. Az is mellettük szól, hogy mindhárom belvárosa megújult az elmúlt években.

A szavazás eredménye megtekinthető a szavazás oldalán a www.vendegvaro.hu/hovautazna címen.

2011. június 10., péntek

Új honlap "Itthon a legjobb" címmel

Az oldalról röviden

Ezen a fantasztikus, játékkal egybekötött élményfalon a kis képkockák Magyarország térképét alkotják. A kb. 1600 képkocka mindegyike aktív, rákattintva elénk tárul az adott régióhoz tartozó feltöltött filmek, fotók sora, melyek közé mindenki feltöltheti saját élményeit. A fotó- és videó pályázaton bárki részt vehet, aki regisztrál a weboldalra. Az oldal a játék mellett komplexen tartalmazza a turisztikai régiók látványosságait, programjait, valamint az egyes régiók, települések regisztrált szolgáltatóit is. Ezzel olyan egyedülálló online útikalauz valósul meg, amely a hazai turisztikai értékeket szakmai és egyéni szemszögből is bemutatja.

Forrás: http://www.itthonalegjobb.hu/

A kilábalás jeleit mutatja a turizmus Magyarországon

A tavalyi nehéz év után a kilábalás jeleit mutatja a magyarországi turizmus, az év első négy hónapjában növekedett a hazai, illetve a külföldi turisták és a vendégéjszakák száma, valamint a kereskedelmi szálláshelyek bevétele - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium turisztikai főosztályának vezetője csütörtökön Hévízen.

Nemes Andrea, a hévízi NaturMed Hotel Carbona mintegy 300 millió forintos, európai uniós támogatással megvalósított beruházásának átadása alkalmából beszélt arról, hogy a kereskedelmi szálláshelyeken áprilisban a vendégéjszakák és a vendégek száma is 12 százalékkal nőtt.
Az év első négy hónapjában a kereskedelmi szálláshelyek díjbevétele 74 milliárd forint volt, 8,8 százalékkal bővült az előző évhez képest. Ugyanebben a négy hónapban a belföldi turisták száma 5-7 százalékkal, míg a külföldi vendégeké mintegy 10 százalékkal emelkedett Magyarországon.
Nemes Andrea hangsúlyozta: szükség van a minőségi beruházásokra, fejlesztésekre, a kormányzat is több olyan intézkedést dolgozott ki, ami a turizmus versenyképességét és munkahelyteremtő képességét fokozhatja. Ezek között említette, hogy a tervek szerint még idén elfogadják a turizmusfejlesztési koncepciót, a most folyó előkészítés után pedig társadalmi vitára bocsátják a turizmustörvényt.
A remények szerint a belföldi turizmus eredményei 3-5 éven belül 30-35 százalékkal növekedhetnek a Széchenyi Pihenő Kártya bevezetésének is köszönhetően. Jelentős versenyképességi tényező az áfa, "amit középtávon mindenképpen rendezni szükséges", ez a turizmusfejlesztési koncepcióban is megtalálható - fejtette ki Nemes Andrea.
 

2011. június 3., péntek

Itthon a legjobb... Minden élménnyel több leszel!


Várjuk a véleményeket a videóval kapcsolatosan, kinek, hogyan tetszik. Mennyire adja vissza Magyarország szépségét, illetve kulturális sok színűségét.

MATUR Konferencia (MÜPA)

MATUR TDM Tagozat


2010-es munkájukért a MATUR díjazottai: Gyürki Júlia és Tímár András








Bővebb információt az alábbi oldalon olvashatunk: MATUR közgyűlés díjátadóval

2011. június 2., csütörtök

TDM tagozat alakult a MATUR-ban

TDM tagozat alakult a MATUR-ban (címre kattintva, hivatalos oldalon megtekinthető a cikk)

2011.05.25. 17:31 | Turizmus Panoráma Bulletin
Április 16-án a MATUR XIX. közgyűlése alkalmával a korábbi Heller Farkas Főiskola TDM szakos hallgatói köréből megalakult a MATUR TDM tagozata. A tagozat elsődleges céljának tekinti Magyarország turizmusának fejlődéséhez való hozzájárulást, azon belül is az országos TDM rendszer kialakításának és működésének támogatását.

Tagjai első lépésben a létező, alakuló vagy TDM szervezetet tervező partnerekkel szeretnének kapcsolatba lépni, és közösen megtalálni azokat a területeket, ahol elméleti tudásukkal kiegészíthetik a működő TDM szervezetek gyakorlati tapasztalatait.

A TDM szervezetek működésének elméleti hátterét hazánkban elsőként a Heller Farkas Főiskolán volt lehetőség elsajátítani. Szakirány választás előtt, a tanulók már 2001-től kezdve megismerkedhettek a TDM alapjaival, de az igazi szakmai tudás elsajátítására a TDM szakirányt választóknak volt lehetőségük. Itt a sokszor tévesen elsődleges és egyetlen TDM szervezeti feladatnak megítélt marketing tantárgyon felül, a szervezetek eredményes működéséhez és a desztináció turizmusának sikeres kialakításához szükséges elméletet is elsajátíthatták az alábbi tantárgyak keretében: a turizmus fenntartható fejlesztése, a turizmus területi tervezése, fejlesztésmenedzsment, attrakció és látogatómenedzsment, pénzügy és humán erőforrás menedzsment, projektmenedzsment, és nem utolsó sorban a szervezetirányítás szempontjából legfontosabb tantárgy a térségi turizmus menedzsment, a TDM modell.

A tagozat Lengyel Márton a MATUR elnökének szakmai támogatásával jött létre azzal a nem titkolt szándékkal, hogy ezzel a MATUR új színfolttal gazdagodjon.
„Többen többre megyünk” elv mentén indul meg hamarosan a tagozat széleskörű bemutatkozása az egyes, turizmus szakkal rendelkező felsőoktatási intézmények előtt, illetve online formában is, hogy azok is megismerjék a tagozat munkáját, akik már nem az iskolák padjait koptatják, de kellő elszántságot éreznek magukban a turizmus fellendítésért.

A tagozat működtetését Lázár Julcsi és Ducretot Jade szervezik, akik szívesen várják a tagozat iránt érdeklődők jelentkezését az alábbi elérhetőségeken: